Cristea Petru településünk egyik legismertebb személyisége, akinek életútja eléggé vitatott. Egyesek hősnek, mások rablóvezérnek tekintik. Egy biztos, csak saját törvényei után igazodott, ezért is lett 1944-1949 között településünk leghíresebb betyárja. Akik hősnek tartják, azok azzal indokolják, hogy csak a gazdagokat rabolta ki, és a zsákmányból sokat juttatott a szegényeknek is. A másik kategóriába tartozók ezt megcáfolják, és gyakran mesélnek el olyan eseteket, amikor szegény családokat is megkárosított. A Cristea bandája-ként ismert csoportnak összesen 8 tagja volt, köztük egy Zbanca Petru és egy Talpas nevezetű Kelemen-pataki lakos is, ők nemcsak Maroshévízen és környékén "garázdálkodtak" hisz van tudomásunk egy marosvásárhelyi ékszerész család kirablásáról, sőt, egy bándi malom kirablása is az ő tettük volt.
1945-1946 között több alkalommal is el akarta fogni az orosz katonaság, de a fő búvóhelyük - amely ma is a Cristea nevet viseli - környékén, a Tárnyica nevű hegy barlangjainál nyomukat vesztették. E barlangnak számos olyan be- és kijárata volt, amit csak a banda tagjai ismertek. Egy idős helyi lakos (Kovács A.) szerint az orosz katonák többet nem is üldözték, a helyi csendőrségre bízták az elfogását, több helyi lakos azt állítja, hogy az oroszok azt mondták, hogy ők nem haltak meg a világháborúban, és most lője meg őket egy tolvaj. Kijelentették: inkább nem üldözik többé.
Az idősek elbeszéléseiből megtudjuk, hogy 1946-ban 3 csendőr is el akarta fogni, de Cristea a barlangból látva a kukoricásban előre osonókat, mesteri lövéssel leterítette őket, majd holttestükre egy papírost helyezett el a következő felirattal: "Így járnak azok, akik el akarnak fogni".
Más elbeszélésekből tudjuk, hogy voltak családok, akiken segített, állatot vagy a rabolt eledelből adott számukra. Habár a településünkön hivatalosan is ki volt hirdetve, hogy Cristeát és bandáját ne fogadja be senki házába, ezt sokan nem tartották be, mert féltek tőle. Nagyapám (Czirják Károly) elmesélése szerint, akinek Kelemen-patakán kocsmája és vegyesüzlete volt, több éjjel is a kocsmájában mulattak, fizetni ritkán szoktak, ugyanakkor sokszor az est beálltával megjelent Cristea és hol egy tehénnel, hol egy-egy zsák gabonával "jutalmazta" meg a kocsmáros nagyapámat, természetesen ezek az áruk lopott holmik voltak. Nagyapám úgyszintén neki köszönheti, hogy 1945-ben, amikor őt is elfogta a hírhedt Vasgárda több magyar lakossal együtt, akiket Szászrégenbe akartak vinni, hogy kivégezzék, elengedték, hisz ő kezeskedett érte, hogy egy jó ember, aki senkit sem bántott.
1949-ben elfogták, börtönbe zárták, tíz év múlva szabadult. Szabadulása után szülői házukban lakott, ahol saját ötletének, leleményességének köszönhetően villanyáramot állított elő, miután portájuk előtt elhaladó patak erejét bevezette egy áramfejlesztő gépezetbe.
1964-ben a Kelemen-pataki asztalosműhelyük padlásán villanyáramot vezetett a testébe, eképp lett öngyilkos. Maroshévízen van eltemetve.
Jelenleg is sok monda kering róla, a sok elrabolt kincsről, aranyról. A mondák szerint ezeket a Tárnyica-i barlangjaiban dugta el, és még most is ott vannak. Tény, hogy e barlangokat járva még az 1980-as években is sok golyót lehetett találni, sőt voltak, akik pisztolyt is találtak a Piros Kövek elnevezésű hegy barlangjaiban. Itt is Cristeanak volt egy búvóhelye, mely a Tárnyica hegy hátánál húzódik.