'19 dec
14

Év végi beszámoló gyűlést tartott a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület december 14-én a 2019-es évi tevékenységéről, amelyen a résztvevők megbeszélték a 2020-as évi terveiket is. A beszámolóban, többek között, szó volt az áprilisban megtartott magyar költészet napi rendezvényről és a pünkösdi zarándokvonat fogadásáról. Elhangzott, hogy ez évben is az egyesület támogatta az elsőáldozók anyagi költségét, valamit a Szent Péter és Pál búcsú költségeinek jelentős részét. Szó esett az Urmánczy Nándor történelmi vetélkedőről, melynek nyertesei (első három helyezet és felkészítői) az egyesület jóvoltából öt napos budapesti élmény-kiránduláson vehettek részt. A kirándulás társszervezője a magyarországi Reintagratio Alapítvány volt, a Bethlen Gábor Alap anyagi támogatása mellett. Az egyesület ez évben is koszorúzott a magyar hősök napján, részt vett minden nemzeti ünnepségen, iskolakezdéskor idén is a magyar osztályba iratkozott elsősöknek tanszereket adományozott. A jövő évi tervek között szerepel a hagyományos rendezvények megtartása, megszervezése, ugyanakkor, mivel 2020. június 4-én lesz a trianoni parancs 100. éve, mely értelmében ettől a dátumtól csatolták Erdélyt hivatalosan a Román Királysághoz, ezen a napon egy megemlékezés szervezése.

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Egy hozzászólás

  1. Monostori László szerint:

    Kedeves Maroshévíziek!Boldog,Békés,Egészségben Gazdag Új Esztendőt kívánok minden kedves Maroshévízi Barátomnak. Üdvözlettel: Monostori Laci
    Marcaliból

Véleményed számít!