'09 aug
14

Gyergyószék Székely Tanácsa megdöbbenéssel értesült a széket, illetve Gyergyószentmiklóst ért újabb agresszióról. A két világháború között még érvényben volt a két régió közötti történelmi határ. 1950 után a kommunista hatalom az egyes közigazgatási átszervezések során, egyre nyugatabbra, a Békási szoros fele tolta a határt.

Az a tény, hogy Neamt megye vezetői Gyergyószék területére állíttattak táblát, meghamisítva és túllépve még a kommunista hatalom által az 1968-as megyésítéskor önkényesen meghúzott határt is, azt bizonyítja, hogy a román hatalom továbbra sem mond le a székelyek elnyomásáról.

Ráadásul e célból képes törvénytelen eszközöket is bevetni, fittyet hányva jogra és demokráciára. Egy jogállamban nincs helye a törvénytelen területfoglalásnak, egy nép, egy nemzeti közösség a többségi nemzet általi elnyomásának. Gyergyószék Székely Tanácsa a leghatározottabban elítéli ezt a jogfosztó cselekedetet, s felkéri Gyergyószentmiklós, valamint Hargita megye illetékeseit, hogy félre téve a politikai nézetkülönbségeket, együttes erővel lépjenek fel az agresszió ellen, védjék meg legalább azt a határt, amit a jelenleg érvényes törvény garantál.

Gyergyószék Székely Tanácsa nevében,
Ambrus A. Árpád soros elnök

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Véleményed számít!