'11 dec
16

Az idei Parlamenti Gyermekkarácsonyra a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület is meghívást kapott. Így december 17-én egy 45 fős csoport látogat a magyar fővárosba 40 diákkal és 5 kísérővel. A diákok kiválasztása a következő képen történt: a csoportba helyet kaptak 5 borszéki és 5 remetei diák, mivel 2010-ben Borszékon és ez évben Remetén volt megtartva az említett településeken Urmánczy Nándor történelmi vetélkedő. Így a borszéki Zimmethausen iskola központból és a remetei Balás Jenő Általános Iskola diákjai is részt vehetnek e meghíváson. A maroshévízi diákok akik e kiránduláson részt vesznek azok közül lettek kiválasztva akik jelen voltak a IV. Urmánczy Nándor Emléknapon (szavaltak, székelyruhába öltözve várták a vendégeket stb.), valamint a helyi Urmánczy János cserkészcsapat tagjai akik szintén kivették részüket az említett emléknapon. A még fennmaradt helyekre pedig a meghirdetés utáni jelentkezőket írták be. A csoport december 17-én érkezik meg a Balaton parti Balatonkenesére, másnap 18-án 11 órától részt vesznek az országházában szervezett gyermekkarácsonyon műsorain, mely 15 óra után ér véget. Ezt követően a csoport találkozni fog Kövér László házelnök úrral, László Tamás országgyűlési képviselővel aki a Budapest XV. kerület (testvértelepülés) polgármestere, és más politikusokkal, közéleti szeméjekkel. Egy rövid fővárosi látogatás után a csoport visszatért Balatonkenesére. Innen másnap 19-én, sok szép emlékkel a tarsolyába hazaindul a csoport. Az egyesület ez úttal is köszöni a meghívást a Magyar Országháznak hisz ők állták úgy az úti költségeket, mint a szállást és az étkezéseket is.

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Véleményed számít!