'19 nov
24

November 23-án Urmánczy és Jancsó elnevezésű rendezvényre került sor Maroshévízen, melyet a magyarországi Jancsó Alapítvány szervezett, valamint együttműködő partnerként a dr. Urmánczy Nándor Egyesület. Az ünnepség reggel 10 órakor kezdődött, amikor a jelenlévők meglátogatták a maroshévízi Urmánczy-kastélyt. Ezt követően 11 órakor a helyi Kemény János Elméleti Líceum dísztermeben ünnepi előadásokra került sor. Itt elsőként dr. Jancsó Antal köszöntötte a hallgatóságot, majd röviden ismertette Jancsó Benedek életútját. Ezt követően Dénes Géza tanár úr olvasott fel a verseiből, majd Fodor Tamás konzul úr az Urmánczy által létesített budapesti Szabadság téri szobrok történetéről beszélt. Czirják Károly, a dr. Urmánczy Nándor Egyesület elnöke, ismertette a jelenlévőkkel Urmánczy Nándor életútját és az egyesület tevékenységét. Végezetül Laczkó Szentmiklósi Endre tanár úr a Székely Nemzeti Tanács múltjáról és alapításáról tartott rövid előadást. A továbbiakban a jelenlevők elmentek a Zsákhegyi Katonai Temetőbe, ahol koszorúkat helyeztek el. A megemlékezés koszorúit tették le az itt lévő emlékműnél: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Fodor Tamás konzul úr, a Jancsó Alapítvány vezetősége és a dr. Urmánczy Nándor Egyesület. Ezek után a vendégek és a házigazdák az Urmánczy család sírboltjához mentek, ahol szintén elhelyezték a megemlékezés koszorúit. Mindkét koszorúzás után elénekelték a nemzeti himnuszokat. A nap további óráiban meglátogatták a Bánffy  termál vízesést, Maroshévíz termál fürdőit és az Urmánczy fedeles hidat. A ünnepségsorozat este a római katolikus templomban fejeződött be, ahol ünnepi szentmise volt a Székely Nemzeti Tanács alapítóinak emlékére. A rendezvényt támogatta a Nemzeti Együttműködési Alap.

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Véleményed számít!