Városnapok Maroshévízen

A múlt hét végén zajlottak le a maroshévízi városnapok. Hogy hányadik azt homály fedi, hisz a szervezők ezt soha nem jelentik be nem írják ki. Véleményem szerint 13 vagy 14. Valahogy én úgy érzem, hogy nekünk magyaroknak, akik 20%-ba vagyunk ezen a településen, nem igazán szólnak ezek a napok, hisz évről évre egyre kevesebb a magyar fellépő és egyáltalán nem hívnak meg ismert fellépőket. Pénteki nap egy félórányi magyar néptánc volt látható, szombaton pedig egy borszéki együttes énekelt egy pár magyar könnyüzene számot. Vasárnapra egy Domokos Árpád folk énekes lépett fel, aki énekelt ő is vagy két magyar számot a többi román dalok pedig az összefogásról szóltak, vagyis eléggé komcsi ízű énekek voltak. Ha jól átgondolom a három nap alatt egy órányi magyar ének nem hallatszott el a maroshévízi színpadról. Ami furcsa, hogy a szervezők nem néznek szét, bár a közelebbi településekre, hogyan is kell egy település napot szervezni (Ditró, Remete, Borszék stb.). Itt nem tudják mi az-az egész napos program, hisz 18 órától 23-24 óráig vannak koncertek és evvel kész más semmi szervezés, de van bőven jó drága sör, drága miccs, ingyen füst és zaj.

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk, hírlevelünk vagy Facebook oldalunk segítségével!