'17 dec
29

A PROMaros Egyesület év végi beszámolója


A maroshévízi PROMaros Egyesület rövid fennállása óta egy jó, sikeres évet zárt. A 2017-es év emlékezetes marad, nem csak mert megyei bajnokok a maroshévíziek a felnőtt és U19-es ifjúsági csapatokkal, hanem mert a klubtagok száma is jelentősen megnövekedett. Ez nagyrészt a helyi Tanácsnak és városunk Önkormányzatának köszönhető akik a PROMaros 2017-es pályázatot támogatták.

Az Egyesület létezése óta mozgósítani próbálta a helyi lakosságot, többé vagy kevésbé sikeresen, ezáltal egy kis többletet hozni a társadalomnak. Tehát, átismételve az idei sikereinket, 2017-ben úgy kezdtük az évet, ahogy 2018-ban is tervezzük, összeállítottunk egy válogatott csapatot és a bajnokságokra készültünk velük. Az elmúlt évben a felnőtt csapattal és három ifjúsági kerettel vettünk részt a megyei bajnokságokban és örömünkre a helyi közönség nagy érdeklődéssel követte hazai mérkőzéseinket. Remélhetőleg nagy örömet szereztünk szurkolóinknak megnyerve a megyei bajnokságot a felnőtt és az ifjúsági csapattal. E sikereket két kiesés követte a selejtezőkön Kézdivásárhellyel és Nyárádtővel, amely esemény észhez térített, jelezve, hogy játékosainknak sok tenni valójuk van míg minőségi labdarúgást mutathatnak Maroshévízen. Az elmúlt esztendőben nem csak labdarúgással foglalkoztunk, hanem tavasszal hóvirággal ajándékoztunk meg a női szurkolótábort, hatodik alkalommal megszerveztük a városi napok kupáját, majd decemberben Mikulás-napot ünnepeltünk a fiatal focistákkal.

A nyári szünetelés végén, megerősített adminisztrációs kerettel, ugyancsak négy csapattal indultunk a bajnokságokban, de ezen idén az előzőhöz képest gyengébb eredményekkel végződött. Bővebben a klub tevékenységeiről itt olvashatnak: www.facebook.com/promuresul és esetleg érdemes a következő sajtó anyagokat is elolvasni vagy megnézi http://informatiahr.ro/fotbalul-renaste-in-toplita/, http://ardealtv.ro/grai-ardelenesc-invingatorii-pro-muresul/, http://ardealtv.ro/pe-meleaguri-natale-campionii-harghitei-silviu-tararache/.
Bűkfeyes-Rákossy Zsombor

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk, hírlevelünk vagy Facebook oldalunk segítségével!