Pénteken, december 23-án a helyi gyermekotthon „lakói” ajándékokat kaptak a helyi Liberális Párt ifjúsági szervezetétől (Info: Buzila Victor Sebastian)
Holnap 11 órától a helyi tanács terembe, sajtó tájékoztató keretén belül, két európai projekt tervezetet mutatnak be melyeket Elena Udrea asszony hagyott jóvá városunknak. Az egyik a Borszéki úti hő központ felújítása, ahova szociális központot és öreg-otthont létesitenek, míg a második a települése biztonságossá tevése érdekében 60 megfigyelő kamerának az elhelyezése.

Az idei Parlamenti Gyermekkarácsonyra a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület is meghívást kapott. Így december 17-én egy 45 fős csoport látogat a magyar fővárosba 40 diákkal és 5 kísérővel. A diákok kiválasztása a következő képen történt: a csoportba helyet kaptak 5 borszéki és 5 remetei diák, mivel 2010-ben Borszékon és ez évben Remetén volt megtartva… Tovább »
December 17-én, szombaton, 15 órától a maroshévízi Airboy cég irodájában lesz megtartva a helyi Erdélyi Magyar Néppárt alakuló gyűlése. Ez alkalommal lesznek megválasztva a párt helyi vezetői is, ugyanakkor a párt jövőjéről, terveiről és helyi jellegű kérdésekről is fognak tárgyalni a párt megválasztott helyi vezetői.