Holnap, november1-én, Mindenszentek Napja van. Több évtizedes kihagyás után 2007-től kezdődően minden november 1-én a Zsákhegyi Katonai Temetőben gyertyagyújtással emlékezünk hőseink sírjai fölött. Aki teheti holnap 17 órára jöjjön ki a katonai temetőbe, hogy gyújtsunk egy gyertyát azon hősök sírjai fölött akik az életüket adták a haza megvédéséért.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes ma este, október 30-án, bemutatta „A sóvidéki kalapács” című táncjátékot. Az előadás a Hargita Megyei Tanács, a Maroshévízi Tanács és a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésével és támogatásával valósult meg a Néptánc Hargita Megyének elnevezésű programja keretében. A szépszámú közönség hálás tapssal jutalmazta a művészeket. Köszönettel tartozunk mindazoknak a… Tovább »
Miután 2002-ben egy Borszékről és Maroshévízről szóló képeslap album látott napvilágot, mely első ilyen jellegű volt Hargita megyében a napokban egy újabb képeslap album lett kiadva. Az album 1897-1945 közötti képeslapokat tartalmaz Maroshévízről. A 152 képeslapot tartalmazó albumban levő képeslap magyarázatok magyar és román nyelven vannak.

Megjelent a Maroshévízi Hírlap 2014, októberi száma, tartalmából: · Ismét Maroshévízen az erdélyi pop király · Szüreti felvonulás és bál Gyergyótölgyesen · Hírek · Sport · Újabb rovásírásos kövek Maroshévíz környékén · Lebontanák az egykori zsidó iskolát · Dr. Biró Ferenc országos verseny · Kemény oldal – a Kemény János Gimnázium oldala Az újság online… Tovább »
Székely ruhák tánca Október 17-én a városi művelődési házban nagysikerű néptánc estben volt része a mintegy 300 nézőnek. A néptánc estet a Gimnázium Csillagszem együttese nyitotta meg. Nyolc pár táncos a most pályázati úton vásárolt székely ruhában lépett fel. A pályázatot az Alma Mater K.J.E. nyújtotta be a Megyei Tanácshoz, amely 8200 lejjel támogatta a… Tovább »
Ma, október 13-án a Kemény János Gimnázium dísztermében sajtótájékoztató keretében mutatták be azt a nyolc rend fiú és leány székely ruhát, 11 kalapot amellyel a Csillagszem tánccsoport gazdagodott. A ruhákat pályázat révén vásárolták a Megyei Tanács 8200 lejes és a Kemény János Alma Mater Egyesület 2100 lejes hozzájárulásából. A pályázatot Deme Gabriella igazgató helyettes mutatta… Tovább »
Október 11-12 között Csíkszeredába volt megtartva a Hargita Megyei Méhészfesztivál. Ez alkalommal a maroshévízi Tőkés Attilát lovaggá avatták, bevették a Mézlovagrendbe. Megyénkbe eddig közel 30 mézlovag van és Tőkés Úr az első maroshévízi. Az új lovagokat Németh Zsolt a zalaegerszegi lovagrend elnöke avatta fel.