Holnap, május 31-én, van a Magyar Hősök Napja, ez alkalommal déli 12 órakor a maroshévízi Zsákhegyi Katonai Temetőbe megemlékezésre kerül sor. Aki teheti, jöjjön el a katonai temetőbe, hogy megemlékezzünk azokról, akik életüket adták a haza megvédéséért.
Nemrég a Zsákhegyi Katonai temetőben újból kegyeltsértés történt. Ha 2013-ban közel 100 keresztet törtek össze ismeretlen vandálok a napokban, a temetőben levő egyetlen kincstári vaskeresztről sikerült letörölni a kereszten levő katona nevét és adatait. E temetőben jelenleg 156 hős hamvai vannak, közülük kettő maroshévízi születésű.
Május 21-én negyedik alkalommal állott meg a Boldogasszony Zarándokvonat a maroshévízi állomáson. Habár több mind egy órás késéssel érkezett, 22 óra 30 perckor, a vonat, így is közel 300 magyar fogadta a zarándokokat. A szervezők részéről Budai László köszöntötte a hévízieket, majd Czirják Károly mondott rövid köszöntő beszédet. Ezt követően egyházi és nemzeti himnuszainkat énekelték… Tovább »
Holnap, május 21-én ismét településünkre érkezik a Boldogasszony Zarándokvonat. A vonat 21 óra 14 perkor kellene, hogy befusson az állomásra és 4 percet fog állni. Újdonság, hogy május 24-én, pünkösdvasárnapján, a hazafele tartó Boldogasszony Zarándokvonat, 11 óra 18 perckor újból meg fog állni az állomáson és 11 óra 25 perckor indul tovább. Mindazok, akik tehetik,… Tovább »
Ma csütörtökön, május 14, délelőtt a gimnázium dísztermében ünnepeltük meg az önálló magyar iskola újra indításának 25. évfordulóját. A gimnázium igazgatónője, Séra Ilona tanárnő, Szavakban és képekben mutatta be a a legfontosabb eseményeket és tevékenységeket. Köszöntötték az iskolát még Marcali és Budapest XV. ker. alpolgármesterei Bereczk Balázs úr és Németh Angéla asszony. A beszédeket rövid… Tovább »
Kedden, május 12 én a római katolikus templomban megnyitottuk az idei ünnepségünket. Az Egyház és Kultúra jegyében tartott igehirdetést László Áron plébános és Barticel Kis Krisztián tiszteletes urak tartották. Fellépett Sófár együttes, amely vallásos énekeket adott elő modern előadásban. A magas színvonalú rendezvény nagyobb érdeklődést is megérdemelt volna. Május 13 án a Kemény János Gimnázium… Tovább »

Most már biztos a művelődési napok programja. Az eredeti elképzeléshez képest kisebb módosításokkal sikerült véglegesíteni az eseményeket. Május 12, kedd: katolikus templom: igeliturgia, Sófár együttes műsora. Május 13, szerda: Művelődési Ház, Kemény János Gimnázium év végi műsora, belépő tetszőleges. Május 14, csütörtök: Iskola Nap Az önálló magyar nyelvű oktatás 25. éves évfordulója. Szimpozion Koszorúzás 19,oo… Tovább »