A napokban díjazták Hargita megye legjobb sportolóit. Ez alkalommal kevés hévízi sportoló kapott elismerést, de így is különdíjat kapott a maroshévízi röplabdázó ifjúsági II lány és fiú csapatok, valamint a szánkó csapat tagjai közül: Florina Deac és Răzvan Deac (Maroshévízi ISK).

A PRO Maros labdarúgó csapat a rövid fennállása óta a legjobb évét hagyja a háta mögött. Ez alkalommal egy pár teljesítményünket akarjuk önökkel is megosztani, mely teljesítmények nem valósulhattak volna meg a „2016 PRO Maros” program nélkül, melyet a helyi önkormányzat támogatott, ugyanakkor több önkéntes és klubtag hozzájárulásának is köszönhető, de köszönet a csapat szurkolóinak… Tovább »
Nemrég tartotta a dr. Urmánczy Nándor Egyesület az év végi beszámoló és jövő évi tervekről szóló gyűlését. Az alábbiakban a beszámolóról egy pár gondolatot teszünk közzé. Az egyesület január hónapjában támogatta a Karácsony István által kiadott: A Molnár tanyától a Magyarosi sípályáig című könyv kiadását. Februártól egészen az iskolavégzésig a Kemény János Gimnázium keretén belül… Tovább »

A Betlehemi Láng a Béke szimbóluma mely, megtanít arra, hogy a békét épp, úgy ahogy a lángot embertől emberig továbbadjuk. A láng ez évben is eljutott Maroshévízre. Ma, december 22-én több ezer kilométer után, a hévízi Urmánczy János cserkészcsapat jóvoltából, 19 óra 32 perckor megérkezett településünkre is. A Rokai János vezette cserkészcsapat ditróba vehette át… Tovább »

December 18-án, vasárnap, az Urmánczy Nándor Egyesület kézműves körének a diákjai és felnőttjei adventi vásárt tartottak a római katolikus templom udvarán. Itt eladásra kerültek azok a tárgyak melyet a kézműves körre járók, készítettek, az elmúlt hónapok alatt. A több mint negyven fajta eladásra kínált karácsonyi jellegű tárgyak között voltak kopogtatók, karácsonyi asztali díszek, karácsonyfára akasztó… Tovább »
Megjelent a Maroshévízi Hírlap decemberi száma. A tartalomból: – Mikulásjárás – Volt egyszer egy táncház – Maroshévízi Ifjúsági Közösségi Nap – Monográfia – Ajándékok hónapja – Visszaemlékezések – Hegymászási nyomvonalak – Kerékpár utak – Rém-mesék betegeimről – SPORT – A székely-magyar rovásírás története és emlékei 25. rész – Maroshévízi adomák (20). Dénes Géza rovata -… Tovább »
December 11-én zajlottak le a romániai parlamenti választások. A választások eredményének köszönhető Bende Sándor, aki az RMDSz színeiben indult, bejutott a képviselőházba. Bende Sándor, Maroshévízen született 1969. május 29-én. Eddig Maroshévíz több országgyűlési képviselőt adott, közülük dr. Urmánczy Nándor a legismertebb, aki 1902 és 1918 között képviselte a magyarságot és ő eddig az egyetlen, aki… Tovább »
December hónapja az ajándékok hónapja is. Ekkor mindenki ajándékokat vásárol a szeretteinek, ismerőseinek, barátainak. Ez évben a maroshévízi Kolping család ajándékokat adott a maroshévízi Szent Péter és Szent Pál napközi otthonba járó diákoknak, valamint a szárhegyi Gyermek Otthon gyermekeinek. Úgyszintén a dr. Urmánczy Nándor Egyesület ajándékokat adott a Kemény János Gimnáziumban járó óvódásoknak, a Szent… Tovább »