A napokban zajlott le Maroshévízen a jelölő küldött gyűlés a helyi RMDSZ szervezeténél.

A zsúfolásig megtelt székházban feltűnően sok volt a helyi fiatal. Amint megtudtuk Bodor Attila Béla elnök úrtól közel 60 személy volt jelen a gyűlésen, ami sokat mondó, hisz a kis szórvány településen az utóbbi években ilyen sokan nem voltak egyetlen egy gyűlésen sem. Fontos megemlíteni, hogy ez alkalommal kiemelten említették a gyűlésen több résztvevő is, hogy jó dolog. hogy végre megtörtént a közös összefogás a helyi RMDSZ és az EMSZ között, hisz mindkét elnök jónak látta, hogy itt szórványban nem szabad széthúzni, mert ez csak a magyarság kárára megy.  A gyűlés első felében Bodor Attila Béla helyi RMDSZ elnök úr beszámolt az elmúlt évek tevékenységéről és köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítettek neki, akik támogatták tevékenységében. Továbbá a választmányba új tagokat fogadtak el, így mára megtörtént az egyesek által rég óta várt fiatalítás. Ugyanakkor egyöntetűen megszavazták, hogy Bodor Attila Béla jelöltesse magát a polgármesteri székért való megmérettetésben. A gyűlés hátralevő perceiben szavazás által eldőlt a rangsorozás a június 9-én tartandó önkormányzati választásokra, így egy teljes, reprezentatív fiatal listával vehet részt a helyi RMDSZ.  Íme, a listavezetők: 1. Bodor Attila Béla, 2. Balázs Zoltán, 3. Bajkó Zsigmond, 4. Ciontea Ildikó, 5. Csatlós István.

Győzzön az összefogás.

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Véleményed számít!