2022 június 18-19-én került sor az V. Maroshévízi Református Családnapokra. Az előző családnapok sikerének köszönhetően türelmetlenül és kíváncsian várta a családok minden tagja, hogy újra találkozhassunk és együtt lehessünk.

Szombaton a református parókia udvarán zajlottak a tevékenységek. Az esemény áhítattal kezdődött, melyet Madaras Attila- Mihály helybéli lelkész tartott. Felhívta  a figyelmünket arra, hogy minden családban nagyon fontos szerepe van az apáknak, akik a kertészek, és ültetnek, és az édesanyákra, akik  az öntözők, akiknek a gondoskodásban van nagy szerepük. A gyerekek a mi virágaink, akikenk kerítést szabunk és akikről gondoskodunk. Az aranymondást a gyerekek segítségével fejtettük meg: „Mert mi Isten munkatársai vagyunk.” (1Kor 3,9a). Szimbolikusan áhítat után a családok virágot ültettek, mindenki hazavitte a virágot, hogy otthon ápolhassa, nevelhesse, vigyázzon rá.

A nőszövetség tagjai nagyon finom gulyást főztek, áhítat után közös ebéd következett, és finom sütemény volt a desszert.

Orbán Imola tréner közösségi játékok által hívta fel a figyelmünket arra, hogy milyen fontos nekünk családoknak a közösségi érték és az, hogy egy keresztyén közösség aktív tagjai lehetünk. A gyerekek mesehallgatás közben virágokat színezhettek, festhettek különböző technikákkal. Gyurmából készítették el a családok, azokat az értékeket, melyeket fontosnak tartanak. A gyerek – apák futballmeccsnek nagy sikere volt. Este a már hagyománnyá vált szalonnasütés következett, amit jó étvággyal fogyasztott mindenki.

Vasárnapunk istentisztelettel kezdődött, a családok apraja nagyja részt vett az istentiszteleten, ahol arról hallottunk hogy szülökként gyerekeink példaképei vagyunk és gyerekeink minket utánoznak majd, azokat az értékeket képviselik, amelyeket a szülőktől láttak, felelősségünk hitben nevelni gyermekeinket.

Istentisztelet után a kirándulás következett, idén a parajdi wellness központ volt az úticél. Jó hangulatban utaztunk és kellemes kikapcsolódás volt a fürdőzés mindannyiunknak.

A résztvevők nevében köszönetet mondunk Hargita Megye Tanácsának, hogy támogatták a családnapi rendezvényt és hálásan köszönjük a lelkipásztornak és feleségének, hogy megszervezték ezt a tartalmas, felemelő hétvégét. Izgatottan várjuk a következő családnapokat!

 

Csűrős Emese Noémi, résztvevő

 

 

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Véleményed számít!