Az utóbbi 20 évben több újságcikket is írtam a maroshévízi hármas kőkeresztről. Utoljára 2020-ban volt egy közel fél oldalas cikkem. Az említett több száz kilós hármas kőkereszt valamikor a Kereszt hegy tetején ékesítette a maroshévízi tájat, ide a Harangláb úton lehetett eljutni, ma ezt az utat Fenyő út (Bradului) névre keresztelték. Hogy ez 80 cm magas hármas kőkeresztet mikor készítették mára homály fedi. Egy biztos valamikor az 50-es évek elején a Kereszt hegy tetejéről legurították. Így ekkor már a Kosztandi család telkén „hevert”, egészen 1998-ig amikor a telket amin e kereszt volt valakik megvásárolták, és jónak látták arrább vinni. Így a hármas kőkereszt több mind 300 méterrel arrább vitték és egy fának támasztották. Itt töltötte vad sorsát e szép és jobb időket megélt Szent Hármas Kő Kereszt, egészen 2024. február 2-ig, amikor több sikertelen próbálkozás után végre méltó helyre került éspedig a helyi római katolikus templom udvarára. Az idősek elmondásai szerint, míg a hármas kereszt a Kereszt hegy ormát koronázta a helyi lakosok pünkösd előtt 3-4 nappal szoktak előtte hódolni és szeptember 14-én, hisz ekkor van a Szent Kereszt Napja. Szóval a KERESZT HEGYEN a HÁRMAS KŐ KERESZT felállítása elődeink számára nem egy véletlen volt.
Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Véleményed számít!