A Dr. Urmánczy Nándor Egyesület ez évben is egy beadvánnyal fordult a helyi Polgármesteri Hivatalhoz és Önkormányzathoz.
Az egyesület 2008-tól kezdődően majdnem minden évben javaslatokkal fordult a városunk vezetőségéhez. Ez évben a 7963-os iktatószámmal beadott beadványban az egyesület megköszönte, hogy az elmúlt években egy pár ötleteiket megvalósították, véleményüket kikérték. Itt első sorban a Bánffy vízesés felújítására hivatkoztak, mely egészen 2012-ig egy valóságos szemétdomb volt, a Fürdő utcai termál forrás modernizálására valamint a Bájos tetői (nem Tárnica tető, ami elég távol van) kilátó felépítését köszönték meg melyek még a 2008-ban (de nemcsak), beadott javaslataik szerint valósult meg. Ugyanakkor az évente meg nem valósított terveiket újból leírták. 1. Az 1869-ben épített Urmánczy híd felújítása, 2. A kis Margit sziget kitakarítása, padok, sétányok létesítése, kivilágítása és a volt kis lebegő híd visszaállítása. 3. A Bájos tetőn levő Jég és Lakatosok (1945 után Cristea) barlangjainak a kiépítése és a turizmusba való beiktatása. 4. Utca nevek elnevezése helyi születésű hírességekről. Az utca nevek legyenek magyarul is kiírva (ahol lehet). Testvértelepüléseinkről nevezzenek el utcákat, hisz Budapesten 1999-tól és Marcaliban 2013-tól van Maroshévíz utca. 5. A Vállcella (románul Valcica) szurdokot, kaniont szintén ki lehetne építeni és a turizmus forgalmába beiktatni, hisz innen leereszkedve a Szent Illés kolostorhoz is el lehet jutni. 6. A városi kórházat nevezzék el Bíró Ferenc doktorról, hisz neki köszönhető a jelenlegi kórház, ismeretségének köszönhető, hogy a pénz lett utalva a felépítésére. Bíró doktor úr 1968-tól tevékenykedett a városunkban és 1981-1990 között a kórház igazgatója is volt. 7. A Székely tetőn (románul Creanga) a Maroshévíz oldalon levő emlékmű márvány tábláját állítsák vissza, mely emlékművet a Maroshévíz - Borszék út, 1881-1887 közötti években való építése emlékére lett állítva és 2014. április 20-án (ismert) maroshévízi lakosok széttörték.
A beadvány csatolmányában helyet kapott a Hévízgyörk település Polgármesteri Hivatala által küldött hivatalos felkérése a maroshévízi elöljárók felé melyben leírták, hogy mivel Hargita Megye és Pest Vármegye testvérmegyék, és mivel a településeink nevében ott van a hévíz szó, a két település legyen testvértelepülés.
Válaszok még eddig nem érkeztek, de reménykedünk.
Véleményed számít!