Július 20-22 között zajlottak le a Maroshévízi város napok. Akár az eddigi években szegénykés napoknak bizonyultak, hisz ha más településeken és itt bármelyik Maroshévíz környéki falura, pl. Ditró, Szárhegy vagy épp Borszék városában majdnem egész napos rendezvények vannak, Maroshévízen csupán 17 óra után kezdődtek amatőr előadók fellépései, igaz 22 óra után felléptek híresebb román együttesek mint a Semnal M, vagy a Holográf, de sajnos ez alkalommal sem hoztak ismertebb magyar együttest vagy énekest. Szombaton, július 21.-én jelen volt településünkön Mihai Razvan Ungureanu, volt miniszterelnök is. Ez alkalommal öt ország képviselői is jelen voltak, köztük a testvér városok küldöttjei. Így Marcali városa küldöttség élén Dr. Sütő László polgármester, míg a Budapest XV. kerület küldöttségének az élén László Tamás polgármester, országgyűlési képviselő volt. Habár város napok voltak a testvér települési küldöttek keveset tartózkodtak a városnapokon (nem is lett volna igazán amin részt vegyenek), így szombaton, július 21.-én a Kelemen havasokba látogattak, míg este fele az Urmánczy strand vendégei lehettek. Másnap, vasárnap pedig a Marcali küldöttségét egy hosszabb kirándulásra vitték megyénkben és megyénken kívüli látványosságok megtekintésére. A budapesti vendégek szerencsésebbek voltak, hisz ők mondhatják, hogy kis részben részt vehettek a város napokon, hisz vasárnap a településen tartózkodhattak. Így meglátogatták a helyi Kemény János Gimnáziumot, ahol könyv adományt adtak át az iskola könyvtárának, majd 15 órától a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület vezetőségével folytattak tárgyalásokat, megbeszéléseket. Két órai beszélgetések után az egyesület képviselőivel közösen, meglátogatták a Bánffy fürdőt, a római katolikus templom udvarán levő Urmánczy Nándort ábrázoló szobrot és az Urmánczy család sírboltját. Ezt követően az Urmánczy kastélyban gyönyörködhettek a vendégek.. 19 órakor egymástól elbúcsúzva hazautazott a budapesti hat fős küldöttség. A Marcaliak csupán, ma, hétfőn reggel indultak otthonuk fele.

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Véleményed számít!