Április 11-e, a Magyar Költészet Napja, mely esemény, Maroshévízen több éves hagyományra tekint vissza. Ez évben is a helyi Kemény János Elméleti Líceum adott helyet e fontos eseménynek. Az ünnepséget Deme Gabriella a tanintézmény igazgatónője nyitotta meg, majd Czirják Károly köszöntötte és bemutatta a meghívottakat a jelenlevőknek. Az ünnepség első fele a verseké volt. Verseiket olvasták fel: Czirják Edit, Danaliszyn József, mindketten Gyergyószentmiklósról, valamint Dénes Géza és
Bajkó Zsigmond Maroshévízről. Ezt követően bemutatásra került Sarány István: Garabonciások című könyve, mely a 70-es évek erdélyi sikeres együttes történetét mutatja be. Ez alkalommal az eseményen jelen volt Csutak István a Garabonciás együttes alapítója, frontembere, aki több érdekességet is elmondott a jelenlevőknek az együttesről, ugyanakkor sokak meglepetésére több alkalommal is ismer énekeket énekelt el. Ezt követően bemutatásra került a Gyergyói Szemle legutóbbi lapszáma. Ezt Nagy József és Silló Ágota ismertették. Az esemény szervezői: a Kemény János Elméleti Líceum, a Kemény János Alapítvány és a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület.
Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!
Gratulálok a költészet napja rendedzvényeinek m egtartásához és a neves résztvevők szerepléséhez. Csak igy tovább! Üdvözlettel:Moni Laci