Manchesteri és előtte magyarországi turnéját zárta a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A hétvégén az észak-angliai Manchester főterén mutattákbe három nagysikerű produkciójukat, és emellett jól megtáncoltatták egymást az angliai magyarokkal a Góbé Fesztiválon.

Közlemény

Sokan már hetek óta várták a Góbé fesztivál második kiadásán Manchesterben a csíkszeredai Hargita együttesre várakozva. Mint megfigyeltük: több mint nyolcezer tagot számláló Facebook-csoportokban is szervezkedtek a készülődők, és nem egy akadt, aki egész iskolai csoportot vállalt elhozni az előadásra, vagy az azt követő táncházba. A Bethlen Gábor Alap támogatásával kiutazó együttes a saját hivatásának tett eleget, az autentikus, székely motívumokat mutatta fel és „tanította vissza” Manchester főterén, ahol Hargita megye más, hagyomány- és turisztika területén dolgozó képviselőivel együtt volt jelen. Az együttes három különböző nagyszínpadi gálaműsorral, és felnőtt táncoktatással egybekötött táncházzal emelte a rendezvény színvonalát.

Már a második alkalommal megszervezésre került Góbéfesztet megelőzőn hetekben összekapcsolódott Csíkszereda város néptáncegyüttese a saját hivatalos Facebookja https://www.facebook.com/hargitaegyuttes/ révén az ottani magyarsággal. Amint András Mihály igazgató megfogalmazta: „Manchesterben 8000 magyar él, és reméltük, hátha jó kerítőasszonyok leszünk, és hátha elkapja a székely gépszíj őket” – mármint a pörgés-forgás és virtus hatására. A fesztiválon megtörtént a manchesteri magyarok közösségeivel a kapcsolatfölvétel a tánc nyelvén. Előbb a Hegyen innen - hegyen túl című előadást tekinthette meg a közönség, utána közel két órás táncoktatással egybekötött táncház következett,Mihó Attila és barátai muzsikája, valamint András Orsolya csíkszeredai énekes közreműködésével.
Ezt követően a Táncoljatok című műsort láthatták az érdeklődők, ugyancsak az említett élő zenekísérettel. Végül a Pöttöm Palkó mesés táncjátékot ajánlották fel kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A manchesteri közös táncolásnak előzménye is volt a turné során: mint a Győri Táncfesztiválon, mind pedig a Duna Karneválon nagy sikert arattak műsoraik és táncházuk.

Csíkszeredába hazatérve az együttes az Ezer Székely Leány napja és a Székely Népviselet Napja rendezvények szervezésébe belevetve magát piheni ki az út fáradalmait.

Az együttes honlapja:  http://www.hargitatanc.ro

(Gergely Edit)

 

 

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Véleményed számít!