Augusztus 1 és 13 között zajlik le a XII. Délvidék bicikli túra, mely kulturális kerékpár-túraként indult. A rendezvény célja kinél több emberben motivációt kelteni távoli települések megismerésében, a magyar kultúra iránti érdeklődés felkeltése és mindez bicikli túra keretein belül. Az eddigi túrák elkezdődtek a délvidéki szórvány magyar településekkel (Dél- és Nyugat-Bácskát, Szerémséget, Bánságot, Al-Dunát), majd kilépve a Délvidék területéről Horvátországban (Baranya, Szlavónia), Magyarországon (Baranya), Romániában (Bánság), Ausztriában (Őrvidék), Szlovéniában (Mura-vidék), Ukrajnában (Tisza mentén) jártak. A túrázok így megismerkedhetnek a történelmi Magyarország számos településével, helyi nevezetességekkel, gyönyörű tájakat nézhetnek. A túrázók augusztus 1-én indultak el Zentáról és egész pontosan 70-en ültek biciklire. A rendezvény fő szervezője a „Ci-Fi” Civil központ. Maroshévízre ma délután 18 óra körül érkezett meg a csapat Itt a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület tagjaival egy rövid városnézésre kerül sor egybekötve a település ismertetőjével, történetével. A csapat, holnap, augusztus 10.-én délelőtt indul tovább Szászrégen irányába. A túrázok 433 km-et kerékpáron és 60 km-et gyalog, tesznek meg
Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!
Véleményed számít!