Szépvízi MŰ–Maroshévízi Pro Mureșul SK 2–2 (2–2), gólszerzők: Antal Hunor (21. perc) és Pályi Sándor (30.), illetve Silviu Tararache (9. és 22.). A két hátralevő mérközésből még két pont kell a hévízi csapatnak, hogy bajnok legyen
Május első vasárnapján ünnepeljük az anyák napját. Maroshévízen is már több éve ünnepléssel emlékeznek meg az anyákról. Ez év sem volt kivétel, hisz a déli mise után a római katolikus templomban ünnepi előadást tartottak a Pobereznic Melinda által felkészitett Szent Péter és Szent Pál Napközi otthon diákjai, ezt követően az Urmánczy kézműves kör részéről Bajkó… Tovább »
A megyei labdarugó bajnokság rájátszásában: Maroshévízi Pro Maros – Székelykeresztúri Egyesülés 4-2 (1-1). Góllövők: Tararache (3) és Craciun. A maroshévízi csapatnak egy olyan hazai mérkőzésen sikerült győznie melyen a bírók a vendégcsapattal tartottak. A maros-parti egyesület továbbra is az első helyen van. Íme a hévízi csapat felállítása: Petrescu – Bor (Covrig) – Maximiuc – Dolhescu… Tovább »
Április 29-én zajlott le Gura Humorului-on, az A osztályú asztalitenisz verseny, melyre 250 sportoló nevezett be, három csoportba (open, haladó és kezdők). A maroshévízi sportolók eredményei: az open csoportban, 60 versenyző közül: Fazakas Attila 17. Barabás Sándor 18. A haladók korcsoportjában 93 versenyző közül: Colcer Nicolae 5, Balla Péter 17. és Eigel Csaba 82.
A napokban az ausztriai Zauchensee településen zajlott le egy európai szintű alpesi síverseny melyre 890 fiatal síző iratkozott be, köztük a maroshévízi Hámos Roxána is. Íme a hévízi sportoló eredményei, aki a 2004-ben születettek korcsoportjában versenyzett: a sí krossz stílusban a 12 helyezést érte el, míg az óriás műlesiklásban a 21-nek ért célba.

