2008 Szeptember 04.én, 21 óra 50 perckor, egy helyi üzlet alkalmazottja riasztotta a rendőrséget mivel elmondása szerint egy fiatal férfi miután botrányt keltett, az áruház területén, bántalmazott egy éppen bevásárló lányt.
A helyszínre érkező rendőrök egy menekülni próbáló férfire figyeltek fel, habár a kirendelt rendőrök felszólították a gyanúsítottat ez továbbá menekülni próbált, de sikerült elfogniuk néhány száz méteres hajsza után.
A kihallgatás során kiderült, hogy a bűnöző N.K.L., 23 éves, a Maros megyei Marosszentgyörgyön van állandó lakhelye és büntetett előéletű. A további vizsgálatok során kiderült, hogy az áldozat I.N., 21 éves maroshévízi lakos, aki éppen bevásárolt amikor a tettes egy kővel arcon dobta.
Az áldozatot a maroshévízi kórházba szállították, ahol az ügyeletes orvos elmondása szerint nyílt állkapocs töréssel valamint súlyos fogsor károsodással vették kezelésbe, sebei nem voltak életveszélyesek. Az áldozatot később a Marosvásárhelyi Megyei Kórházba szállítottak.
A vizsgálatok és kihallgatás során kiderült, hogy a tettes 18:00 óra körül érkezett Maroshévízre Monosfaluból vonaton, elmondása szerint azért, hogy ismerősével találkozzon, miután több helyen szeszes italokat fogyasztott 21:50-kor minden látható ok nélkül egy helyi nagyüzletben botrányt keltett és súlyosan bántalmazott egy számára ismeretlen, éppen bevásárló nőt.
A vizsgálatok folytatódnak a bűntény teljes mértékű felderítése érdekében és 2008.09.05.én a vádlott törvény elé lett állítva súlyos testi sértés és más bűnvádak alatt.

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Véleményed számít!