Amint azt már olvasóinkkal tudattuk májusban a Zsákhegyi Katonai Temetőben ismeretlen tettesek 78 keresztet elloptak. Ezt követően a polgármesteri hivatal ígéretet tett, hogy a temetőt rendbe teszik majd írásban, tudatták a Dr. Urmánczy Nándor Egyesületet, válaszként egy beadványukra, hogy nem támogatják az egyesületet a temető karbantartásában, hanem forduljanak a terület tulajdonosához. Ez azért is furcsa mivel a katonai temetők a helyi hivataloknak kötelességük karbantartani. Ezt követően az említett egyesület újból a médiához fordult valamint levélben tájékoztatta a bukaresti Cultul Eroilor hivatalt, a bukaresti Magyar, Német, Osztrák és Orosz nagykövetségeket a temető sorsáról. Jelen pillanatig a magyar és a német nagykövetségek érdeklődést mutattak a temető sorsáért, de ugyanakkor az elmúlt napokban több anyaországi televízió stábja is eljött a helyszínre filmezni. Közbe az Urmánczy egyesület még június elején felvette a kapcsolatot a telek tulajdonosaival és egy esetleges vásárlásról tárgyaltak. A vásárlással kapcsolatban, e hónap első napjaiban Maroshévízen szeméjesen is sorkerült az említett felek közötti tárgyalásokról és habár a nagyon nagy összeget kérnek a tulajdonosok, remélhetőleg ha egy jó árban meg egyeznének a felek, akkor sikerülne némi támogatással ezt a területet megvásárolni. Reméljük, hogy a temető nemsokára újból rendbetevődig, így a hőseink iránti tiszteletünket egy felújított temetőben fogjuk tudni leróni.
Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!
Véleményed számít!