Ma június 5-én pilisvörösvári vendégek látogatták meg a maroshévízi Zsákhegyi Katonai Temetőt. A vendégek egyik célja, amiért ide ellátogattak az volt, hogy a pilisvörösvári Kovács Zsolt Úrnak az üknagyapja rokona e temetőben nyugszik. A keresztállítási eseményen 104 magyarországi vendég volt jelen köztük a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium igazgatója, Dr. Guth Zoltán, valamint pedagógusok, diákok. A délután érkező vendégeket a maroshévízi Urmánczy János cserkészcsapat, vezetőjükkel Rokai Jánossal fogadták, valamint az Urmánczy Nándor Egyesület részéről Farkas Aladár, Bajkó Zsigmond és Czirják Károly. Elsőként Kovács Zsolt mondott beszédet majd Czirják Károly köszöntötte a keresztállítókat, akik Kovács József huszár és Fertig Friedrich gyalogos emlékére állítottak keresztet. Ha az első keresztet ükunokája állítatta a második keresztet a már említett gimnázium küldöttjei, állították. Az esemény végén a Szózat lett elénekelve.

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Véleményed számít!