'15 dec
22

A maroshévízi székhelyű dr. Urmánczy Nándor Egyesület ez évben is meghívást kapott Kövér László házelnök úrtól, hogy 40 diákot vigyenek a hagyományos Parlamenti Gyermekkarácsonyra. Még november elején az egyesület egy 50 személyes buszt foglalt le, és evvel egy időben a Maroshévíz weboldalán, a felekezeti templomokban és a facebookon meghirdette az ingyenes kirándulást. Az egyik feltétel a diákok kiválasztásában az volt, hogy főképp olyan diákok vegyenek részt, akik eddig nem voltak az említett rendezvényen, és akik aktívan részt vesznek a településen megszervezett magyar rendezvényeken. A maroshévízi diákok közt olyan más település diákjai is helyet kaptak, akik az elmúlt években Urmánczy Nándor történelmi vetélkedő nyertesei voltak. December 18-án hajnalban a 40 diák és 4 kísérő útnak indult. Mindenki várta a megérkezés pillanatát. Ami csupán péntek késő délutánján volt és ennek a fő oka, hogy a határnál több mint két órát várakoztak a busz utasai, hogy leellenőrizzék az okmányaikat. A vámos kérte is az útleveleket, egészségügyi biztosítást, felhatalmazásokat. Itt eszembe jut, hogy bezzeg Merkel kancellár asszonynak köszönhetően a sok népvándorlótól, és a köztük levő terroristáktól, nem kérték a hivatalos okmányokat, hagyták, hogy elárasszák a keresztény Európát. Péntek délután a csapat megérkezett a szálláshelyre és várva várták a szombati napot. Szombaton 10 órakor a csoportok a parlament épületében szórakozhattak. Itt köszöntötte őket Kövér László házelnök úr és Edvi Péter a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke. A hévízi csoportot az a megtisztelés érte itt, hogy Kőműves Regina Éva a parlament alelnökének lett megválasztva, így mindvégig a csoporton kívül, a házelnökkel járt, interjúkat adott. Az ünnepségen a 800 diák különböző koncerteken tapsolhatta meg kedvenceit, ezt követően ügyességi játékokon mutathatták meg tehetségeiket, de híres sportolókkal is beszélgettek. Erdei Zsolt ökölvívó európai és világbajnokkal, Partics Katalin öttusázó világbajnokkal, Wichmann Tamás kilencszeres kajak világbajnokkal valamint háromszoros európai bajnokkal és más hírességekkel társaloghattak, érdeklődhettek sport karrierjük iránt. Az ünnepség 16 óra körül záródott, amikor Kövér László ajándékokat adott a jelenlevő diákoknak. December 20-án, vasárnap a diákok a Magyar Állami Operaházban a „Diótörő” című előadásnak tapsolhattak. Itt 15 óra után végződött a gyerekeknek szánt ünnepi nap, melynek végén Edvi Péter elnök úr és az őt kisegítő Mikulások ajándékokat adtak a jelenlevő gyerekeknek. A csapat hétfő, december 21-én hajnalban érkezett haza egy élménydús programról, amit soha nem fognak elfelejteni.

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Véleményed számít!