Ez évben is az 1956-os forradalom meg lett ünnepelve a Maros-parti településen. Az ünnepség 16 órakor vette kezdetét a Zsákhegyi kápolnába. Az ünneplők Soós Éva „Ha én rózsa volnék” énekét hallgathatták meg, majd igét hirdetett László Áron római katolikus plébános valamint Madaras Mihály Attila borszéki református lelkész. A Nemzeti ima után Czirják Károly történelmi ismertetője hangzott el, majd Halász Gergely a Lakiteleki Népfőiskola képviselője beszélt, ez után Mohácsek Ákos ünnepi beszéde hangzott el. Ezt követően Kolozsi Szabolcs, Wass Albert „Adjátok vissza a hegyeimet” című versét szavalta el. Az ünnepség hátralevő perceiben koszorúzásra került sor. A kegyelet koszorút helyezték el: a helyi RMDSz, Kemény János Gimnázium, Bende Sándor országgyűlési képviselő, Kemény János Alma Mater Egyesület, a helyi és borszéki református egyházközségek, valamint a dr. Urmánczy Nándor Egyesület és a Lakiteleki Népfőiskola. Az ünnepség szervezője Bende Sándor országgyűlési képviselő.
Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!
Örömmel vettem az október 23-ról szóló beszámolótokat.Csak így tovább az összetartozásunk jegyében.Üdvözlettel: Laci bácsi