'17 jan
20

Január 20-án a maroshévízi Kemény János Elméleti Líceum dísztermében több kiadvány bemutatására került sor. Az esemény kezdetén Deme Gabriella igazgatónő köszöntötte a jelenlevőket, mondott beszédet, majd Bajkó Hajnalka az iskola diákja szavalatainak tapsolhattak a jelenlevők. Ezek után Lukács Bence Ákos konzul köszöntője hangzott el. A Csíkszeredai Főkonzulátus képviselője többek között elmondta, hogy „…nagyon fontos az erdélyi magyarörmény hagyományoknak és a kultúrának az ápolása, éppen ezért tartja fontosnak a főkonzulátus, hogy lehetősége szerint a közösség által szervezett eseményeken részt vegyen." Gál Hunor plébános úr bemutatta az Elő Örökség című folyóiratot és kérte a jelenlevőket, hogy írásaikkal ők is vegyenek rész a folyóirat életében, hisz az itteniek is tudnak érdekes történeteket, vagy akár eseményekről is beszámolni. Ezt követően Fórika Sebestyén, a Gyergyószetnmiklósi Művelődési Központ igazgatója ismertette a Szépvízi örmények című könyvet, de más könyvek, kiadványok is bemutatásra kerültek. Fórika Sebestyén beszédében rámutatott, hogy „… manapság sok a régi, elhagyatott épület, amelyek romlásnak vannak kitéve, de ezeket jó lenne felújítani, és az utókornak átadni, hogy tudják mi az örökségük, és mit kell továbbvinniük”. A bemutatók után egy kötetlen beszélgetés alakult ki a meghívottak és a szépszámú maroshévízi jelenlevők között. Végezetül a Magyar Himnusz hangzott el Az esemény szervezői: a maroshévízi Kemény János Elméleti Líceum, az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége és a dr. Urmánczy Nándor Egyesület.

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Véleményed számít!