'16 dec
19

December 18-án, vasárnap, az Urmánczy Nándor Egyesület kézműves körének a diákjai és felnőttjei adventi vásárt tartottak a római katolikus templom udvarán. Itt eladásra kerültek azok a tárgyak melyet a kézműves körre járók, készítettek, az elmúlt hónapok alatt. A több mint negyven fajta eladásra kínált karácsonyi jellegű tárgyak között voltak kopogtatók, karácsonyi asztali díszek, karácsonyfára akasztó díszek és sok más érdekességek. A vásár nagy érdeklődésnek örvendett, hisz majdnem minden el lett adva, így összesen 1.102 lej gyűlt össze. Az összegyűlt pénzösszegből élelmiszerek lettek vásárolva (olaj, cukor, pástétom, halkonzerv, paradicsompaszta, laskafélék, almalé, kávé, dobozos csokoládé, narancs, rizskása, szappan, csirkecomb stb.), ezekhez hozzá lett adva a Harmopan cég adománya is (liszt, kukoricaliszt, gríz, nápolyi szeletek). A csomagok elkészítése után az egyesület, a kézműves körre járó diákokkal és László Áron plébánossal közösen, december 19-én, tizenöt rászorult családnak adták át karácsonyi ajándékként. Köszönet a kézműves körre járóknak, köszönet a vásárlóknak, hisz így közösen egy pár rászoruló családnak egy kis örömet tudtak szerezni a szeretet ünnepére.

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Véleményed számít!