Holnap 21 óra 27 perckor (ha nem késik) érkezik állomásunkba a Boldogasszony zarándokvonat. Aki teheti jöjjön ki az állomásra, magyar vagy székely zászlókkal, hogy fogadjuk kellőképpen a vendégeket.
2013 május 13-án küldöttgyűlést tartott a helyi szervezet. A jelenlévő több mint negyven küldött meghallgatta és elfogadta a beszámolókat. A küldöttgyűlés résztvevői támogatták Bodor Attila Béla volt elnök újabb pályázatát az elnöki funkcióra és egyöntetű szavazattal újra választotta. Felújították a választmányt is. Ennek 19 tagja van, amiből 15% nő, 26% fiatal. A titkár és az… Tovább »
Május 9-én a maroshévízi gimnázium disztermében érdekes és értékes könyvbemutatóra került sor. Beder Tibor, a Hargita megyei önálló magyar iskolahálózat kialakításának egyik fő résztvevője, szemelvényeket mutatott be két kötetéből. A közönség érdeklődéssel fogadta a „Gyalogosan Törökországban”, illetve az „Egymást közt magyarul” kötetek ismertetését . A rendezvényt a gimnázium a Hargita megyei Pedagógusok Házával közösen szervezte…. Tovább »
Amint már hírül adtuk hétfőn, május 13.-án 17 órától a maroshévízi Művelődési Házban kellett volna megtartani a IV. Székelyföld Napok keretén belül tartandó „Süteménymustra” elnevezésű versenyt, melyet a Székely Konyha folyóirat szerkesztői szerveznek több településen. Nemrég a szervezőket tudatta a Maroshévízi Polgármesteri Hivatal, hogy különböző okok miatt nem tudják biztosítani a maroshévízi Süteménymustra megszervezését.
Süteménymustra a Székelyföldi Napokon Keressük a legjobb házi süteményeket Négy helyszínen – Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Maroshévízen – szervezi meg a Hargita Népe mellékleteként megjelenő Székely Konyha a Süteménymustrát. A Székelyföldi Napok keretében zajló esemény célja fórumot és receptcsere lehetőséget biztosítani a süteménykészítőknek és kedvelőknek egyaránt. A versenyszerű mustrán a legjobb sütemények készítőit díjazzuk is…. Tovább »
Május 10-11 között Gyergyóremetén lesz megtartva a II. Gyergyómedencei Gyermek és Ifjúsági Színjátszó Találkozó. Részt vesznek: az alfalvi Sövér Elek Általános Iskola (1 csoporttal), a Gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály Általános Iskola (2 csoporttal), a csomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola (1 csoporttal), ditrói Siklódi Lőrincz Általános Iskola (1 csoporttal), a remetei Balás Jenő Általános Iskola (2 csoporttal),… Tovább »
A helyi polgármesteri hivatal egy projektet nyert meg mely értelmében Maroshévízen 41 utat fognak felújítani, leaszfaltozni. A felújított utak össz hossza 17. 2226, 57 méter. A munkálatok 42.500.839,76 lejbe fognak kerülni és 36 hónap alatt kell elvégezni. A múlt héten már két útnak az illetékesek neki is fogtak felújítani. Íme az utak melyeket felújítanak, leaszfaltoznak:… Tovább »
Ezen a hét végén a pünkösdi zarándokvonat szervezői ellátogattak azokra a helyekre ahol a május 16.-án átmenő vonat meg fog állni. Ez évben is akárcsak a múlt évben is a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület kérte a szervezőket, hogy településünkön is megálljon a vonat. Habár ez évben a román állam 10 perces megállást irt alá a… Tovább »
2013.május 9-én 14 órai kezdettel az „Apáczai Csere János” Pedagógusok Házának Könyvtára, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Kemény János Elméleti Líceum könyvbemutatóra hív minden irodalomkedvelőt. Ezúttal Beder Tibor Gyalogosan Törökországban illetve Egymás között magyarul című alkotások kerülnek bemutatásra.. A könyvbemutató helyszíne: a Kemény János Elméleti Líceum díszterme.
