A dr. Urmánczy Nándor Egyesület egy nyári kézműves táborra kapott meghívást. A tábor július 25 és 30 között lesz Magyarvistán. A táborozás bérmentes, érdeklődni és iratkozni lehet a 0744246875-as telefonszámon. Előnyben részesülnek azok a diákok, akik részt vesznek az egyesület által támogatott kézműves körön.

A Maros-völgyi asztalitenisz 9. fordulójában: Ditrói Old Boys – Maroshévízi PC 2016: 6-4

Ma, május 29-én van a Magyar Hősök Napja. E napon azokra a katonákra emlékezünk, akik életüket adták Magyarországért. Első alkalommal 1917-ben lett megünnepelve és törvénybe iktatva e nap, melyen mindenkori magyar hősi halottakra kell emlékezni. Pontos adatunk nincs, hogy Maroshévízen mikro volt első alkalommal e fontos ünnepség megünneplésére, de 2007-től minden évben a Magyar Hősök… Tovább »

A Maroshévízi Magyar Művelődési Napok a helyi református templomban vette kezdetét ahol Barticel Kiss Krisztián református tiszteletes és László Áron plébános igeliturgiái hangzottak el. Ezt követően a szászrégeni Sófár együttes lépett fel. Eset a művelődési házban a Bagossy Brothers Company koncertjének tapsolhattak a jelenlevők. Május 19-e a Kultúra Napja volt. Ekkor előadásra került, Moliértől A… Tovább »

A maroshévízi Shodan S.E. karate csapat, május 21-22 között részt vett Székelykeresztur-ón a Fudoshin Kupán, melyre több mint 100 sportoló 8 klubból nevezett be. Íme a maroshévíziek eredményei: Sebesan Madalina kata 2. hely kumite 1. hely. Moldovan Cristian kumite 3. hely, Preda Ilinca kata 2. hely kumite 3.hely, Cioaba Mara 1. hely kata 2. hely… Tovább »

A Marosvölgyi asztalitenisz bajnokság 8. fordulójában: Pro Tekerőpatak – Maroshévízi P.C. 2016 eredménye 2-8

A Maros-völgyi asztalitenisz bajnokság 7. fordulójában: Maroshévízi PC 2016 – Salamási Demarco 7-3.

A Románia Kupa keretén belül: Maroshévízi Pro Maros – Gyergyószentmiklósi Jövő 3-0 (meg nem jelenés)

Szászrégenben zajlott le az Országos Amatőr Asztaltenisz Bajnokság egyik fordulója melyre 144 versenyző iratkozott fel. A maroshévíziek közül Colcer Nicolae a 41. Eigel Csaba 78, Campean Zoltán 79, és Balla Péter 80. helyezést érték el.

Nemrég egy Maros-völgyi asztaltenisz bajnokság indult el, melybe az alábbi csapatok neveztek be: Gyergyószentmiklósi Tic Tac Boys, Hodosi Maros, Salamási Demarco, Ditrói Old Boys, Tekerőpataki Pro, Csomafalvi Délhegy és a Maroshévízi P.C. 2016. A maroshévízi csapat gyenge kezdés után, hisz négy alkalommal vereséget szenvedtek, megjöttek az első győzelmek is, így Maroshévíz – Ditró 6-4 és… Tovább »