Ahogy minden évben, az idén is megszervezésre került a  Felsőmarosmenti Református Ifjúsági Tábor,

de ezúttal némi különbséggel: a kátésok csatlakozásával bővült csoportunk, így vágtunk neki az előttünk álló kalandoknak, július 7-én, reggel fél 8 órakor.

Minden tag számára egy teljesen új élmény vette kezdetét, hisz Nagyszebenben a tiszteletes úron és feleségén kívül még senki sem járt.  Első nap, miután mindenki elfoglalta a szobáját, és ebédeltünk,

elindultunk várost látogatni, ahol sokszor az volt az érzésünk, hogy külföldön vagyunk.  Az estét a talentumok példázatának megértésével folytattuk.

Másnap egy teljesen más jellegű kalandra készültünk, felfedeztük a Fogarasi-havasokat. A csoport egy része külön büszkélkedhet a kitartásával, ami a hegymászást illeti, mivel felmásztak a Zerge tóig. A csoport többi tagja, pedig a Bâlea-tó szépségét csodálhatta mindez idő alatt. Délután egy portré rajzolást nézhettünk meg, majd bibliaóra keretében azon gondolkodtunk, hogy milyen értékeink vannak. Megismerkedtünk Jób történetével, aki számára Isten volt a legnagyobb érték.

Utolsó nap egy egymás jobb megismerését szolgáló és a közösséget összekovácsoló játékban/foglalkozásban  volt részünk. Ezt követően a helyi református lelkész kalauzolásában a nagyszebeni református templomot tekinthettük meg, ahol megtudtuk ennek történetét és titkait. Késő este értünk haza, fáradtan, viszont egy fontos tanulsággal a szívünkben: Isten mindenki számára ajándékozott talentumot, amit fel kell ismernünk magunkban. Ezáltal tud mindez segítségünkre és közösségünk javára lenni életünk során. Külön köszönet Hargita Megye tanácsának, hogy idén is támogatták táborunkat.

Kovács Vivien és Vieru Adrien

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Véleményed számít!