A Maroshévízi Magyar Művelődési Napok a helyi református templomban vette kezdetét ahol Barticel Kiss Krisztián református tiszteletes és László Áron plébános igeliturgiái hangzottak el. Ezt követően a szászrégeni Sófár együttes lépett fel. Eset a művelődési házban a Bagossy Brothers Company koncertjének tapsolhattak a jelenlevők. Május 19-e a Kultúra Napja volt. Ekkor előadásra került, Moliértől A… Tovább »
Ez évben, május 12-én, ötödik alkalommal állott meg a Boldogasszony Zarándokvonat Maroshévízen. Így Kolozsvár és Marosvásárhely után a vonat következő megálló helye a kis Maros-parti település volt. Már este kilenc óra előtt gyülekeztek a helyi vasútállomáson a lakosok, székely és magyar zászlók lengtek a magasba. A helyi lakosokkal együtt várta a vonatot Böjte Csaba ferences… Tovább »
Holnap 2016. május 12-én, 21:10 órakor érkezik közel 1000 utasával Maroshévízre a csíksomlyói búcsúba tartó Boldogasszony Zarándokvonat. A szervezők szeretettel hívnak és várnak mindenkit Maroshévízről és környékéről a maroshévízi vasútállomásra. Maga a zarándokvonat is egy különleges látványosság. De jó alkalom lesz ez arra is, hogy a kihangosított vonat zarándokaival együtt fohászkodjunk nemzetünk lelki megújulásáért. A… Tovább »
A maroshévízi római katolikus egyház és a frankfurti római katolikus egyház 25 éve testvéregyházi kapcsolatba van egymással. Az eltelt évek során a két egyháztól több alkalommal is meglátogatták egymás közösségeiket. Április 30 és május 8 között, 12 frankfurti diák tartózkodik Maroshévízen. Ők a bérmálkozáshoz készülnek fel a Maros-parti településen. Csütörtökön, május 5-én a római katolikus… Tovább »
A maroshévízi Urmánczy János cserkészcsapat nemrég ünnepelte az alapításának a 25. évét. Amint Rokai János cserkészvezető elmondta, az eltelt évek alatt a cserkészek számos táborozáson, kiránduláson, portyákon, egyházi ünnepeken vettek részt, de jelen voltak a nemzeti ünnepnapi eseményeken és minden fontos maroshévízi eseményen is. Az évforduló alkalmával a dr. Urmánczy Nándor Egyesület a cserkészcsapat számára… Tovább »
Minden év május első vasárnapján ünnepeljük az Anyák Napját. Ez évben a maroshévízi római katolikus templomban a nagymise után a maroshévízi Szent Péter és Szent Pál Napközi Otthon diákjai egy ünnepi kulturális műsor keretén belül köszöntötték az anyákat, majd ezt követően a dr. Urmánczy Nándor Egyesület keretén belül működő kézműves kör diákjai több mint 140,… Tovább »
2016. május 12-én, 21:10 órakor érkezik közel 1000 utasával Maroshévízre a csíksomlyói búcsúba tartó Boldogasszony Zarándokvonat A szervezők szeretettel hívnak és várnak mindenkit Maroshévízről és környékéről a maroshévízi vasútállomásra. Maga a zarándokvonat is egy különleges látványosság. De jó alkalom lesz ez arra is, hogy a kihangosított vonat zarándokaival együtt fohászkodjunk nemzetünk lelki megújulásáért. A zarándokvonatot… Tovább »
Ma, április 11-én, 15 órától a maroshévízi Kemény János Gimnázium dísztermében a Magyar Költészet Napja alkalmából könyvbemutatókra kerül sor. Az eseményen jelen lesznek a gyergyószentmiklósi Kercsó Attila Irodalmi Kör és a maroshévízi Urmánczy Nándor Irodalmi Kör tagjai. Bemutatásra kerülnek a „Találkozások – 4” és „A könnyek temploma” című verses kötetek. A szervezők szeretettel várnak mindenkit.
Ez év április 8-án a maroshévízi Izabella vendéglő ünnepeli a fennállásának a 25. évfordulóját. Az eltelt évek alatt a vendéglő évről évre gyarapodott, szépült, korszerűsödött. Jelenleg Maroshévíz egyik leglátogatottabb vendéglői között szerepel. Nemrég a vendéglő egyik tulajdonosával, Kósa András úrral, beszélgettünk. „– mivel nemsokára ünnepeljük a 25 éves fennállási évfordulót májusban egy három napos rendezvényt,… Tovább »
Közel egy hónapi munka után a dr. Urmánczy Nándor Egyesület kezdeményezésére alakult korhatár nélküli kézműves kör, virágvasárnapján egy jótékony célú kirakóvásáron mutatta be miket is készítettek a körre járó tagok. A római katolikus templom udvarán megtartott vásáron közel 30 fajta tárgyból választhattak az érdeklődők. És volt érdeklődés, vásárlás, hisz mikor vonalat húztak a vásárlás után,… Tovább »
