VII. Maroshévízi Magyar Művelődési Napok

Május 10-13 között volt megtartva a VII. Maroshévízi Magyar Művelődési Napok. A megnyitó ünnepség ez évben a helyi református templomban volt ahol László Áron római katolikus plébános és Madaras Mihály református lelkész hirdettek igét. Ezt követően Cristea Mihály zongorista fellépésének tapsolhattak a jelenlevők. Este a Művelődési Házban, a Háromszék Táncegyüttes előadását tekinthették meg a nézők. Ekkor a jelenlevők a „Két kezem forgatta, szívem táncoltatta” néptánc egyvelegnek tapsolhattak. Május 11-én a Kemény János Gimnázium napja volt. 11 órakor az gimnázium dísztermében Deme Gabriella köszöntötte a jelenlevőket, majd Tóth Imre, a Budapest XV. kerület alpolgármesterének ünnepi beszéde hangzott el. Ezt követően könyvbemutatókra került sok. Bemutatásra kerültek az alábbi könyvek: Komán János: Ágyúcső és puskapor, Sarány István és Ambrus Attila: Szertelen szóbeszéd, és Dénes Géza: Göröngyös utakon. Továbbá a az iskola udvaron levő Kemény János szobránál koszorúzásra került sor. Koszorúztak: A Budapest XV. kerület részéről Hajdú László országgyűlési képviselő, Victorné dr. Kovács Judith és Tóth Imre alpolgármesterek, a Kemény János „Alma Mater” Alapítvány részéről Mohácsek Ákos elnök és Séra Ilona, az RMDSz részéről Bodor Attila elnök és Deme Károly titkár, a maroshévízi református egyház részéről Madaras Mihály tiszteletes úr Hompoth György, a dr. Urmánczy Nándor Egyesület részéről Czirják Károly elnök, a Kemény János Alapítvány részéről Sajgó István elnök és Komán János alapító-elnök, a Kemény János Gimnázium részéről Deme Gabriella igazgatónő és Rabja Edit tanárnő. Délután a helyi Művelődési Házban a Kemény János Gimnázium diákjainak a fellépéseinek tapsolhattak a lelkes jelenlevők. Május 12-én a XI. Dr. Urmánczy Nándor Emléknap volt megtartva. A nap egy ökumenikus igehirdetéssel kezdődött a helyi római katolikus templomban ahol Gál Hunor gyergyószentmiklósi plébános, Madaras Mihály maroshévízi lelkész és László Áron maroshévízi plébános igéi hangzottak el. Ezt követően a jelenlevők egy perces néma csenddel tisztelegtek a templom udvaron levő Urmánczy Nándor szobra előtt, majd a családi sírboltnál koszorúzásra került sor. A kegyelet koszorúit elhelyezték: Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa részéről: Tóth László főkonzul, Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, a Budapest XV. kerület részéről Hajdú László országgyűlési képviselő, Victorné dr. Kovács Judith és Tóth Imre alpolgármesterek, Dr. Gortvay István Budapestről, koszorút helyezett el a Nemzetstratégiai Kutatóintézet részéről Szász Jenő elnök úr és Dr. Molnár Gergely osztályvezető, az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége részéről Puskás Attila elnök és dr. Turgyán Tamás, a Pongárcz Gróf Alapítvány részéről dr. Bala Géza, a Gyergyói Örmény Katolikus Egyesület részéről Kulcsár László elnök és Buslig Gyula, a Gyergyószéki Székely Tanács részéről Árus Zsolt és Mezei János, a maroshévízi református egyház részéről Madaras Mihály tiszteletes úr és Hompoth György, a maroshévízi RMDSz részéről Bodor Attila elnök, a dr. Urmánczy Nándor Egyesület részéről Czirják Károly elnök és Farkas Aladár titkár. Ezt követően a katolikus közösségi ház épületén Urmánczy Nándor születésének a 150. évfordulója alkalmából egy emléktábla lett felavatva. Itt ünnepi beszédeket mondtak: Tóth László főkonzul úr, Viktorné dr. Kovács Judith a Budapest XV. kerület alpolgármestere, Dr. Turgyán Tamás az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének a magyarországi képviselője, Bende Sándor országgyűlési képviselő, és Czirják Károly a dr. Urmánczy Nándor Egyesület elnöke. Miután Tóth László főkonzul úr és dr. Gortvay István úr leleplezték az emléktáblát az egyházi felekezetek áldásai következtek, majd himnuszaink hangzottak el. Továbbá a közösségi ház termében az Urmánczy Nándor Dij átadására került sor melyet Szász Jenő úr, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke kapta. A díj átadás előtt Mezei János mondott laudációt a díjazottról. A továbbiakban beszédet mondtak: dr. Puskás Attila EMÖSZ elnöke: „Örmények a magyar kultúrában”, dr. Molnár Gergely NSKI osztályvezető, aki az egyesület, az iskola és az NSKI közti kapcsolatról mondott beszédet, majd Bodor Attila az Urmánczy Nándor Egyesület alelnöke ismertette a jelenlevőkkel a 10 éves egyesület eddigi tevékenységét. Beszédet mondtak Borbély Lénárd Csepel polgármestere, valamint dr. Gortvay István. A napot szebbé tette a helyi Urmánczy János cserkészcsapat jelenléte, ugyanakkor köszönet Kolozsi Szabolcsnak aki e napot vezette. A nap további eseménye az esti koncert volt amikor Nagy Mária énekesnőnek tapsolhattak a jelenlevők. A koncertet Danaliszyn József humorista tette színesebbé. Ezen a napon párhuzamosan 8 és 17 óra között Ifjúsági Közösségi Nap is zajlott a helyi magyar iskolánál, mely több tevékenységet foglalt magába. E rendezvényen részt vettek a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Líceum, a Gyergyótölgyesi Általános Iskola, a Borszáki Zimmethausen Technológiai Líceum, a Salamási „Sfantu Andrei” Általános Iskola. A nap végén pedig majális bálra került sor.
A művelősdési napok zárónapja a gasztronómiáé volt amikor az Urmánczy strand kertjében több üstben finomabbnál finomabb ételek lettek elkészítve. A finom ételek mellet a jó hangulatot kamatoztatta a Csillagszem és a szamosújvári fiatalok néptánc előadása.

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Véleményed számít!