Július 25. és 26. között lezajlottak az idei, már hagyománnyá vált, Családnapok a református parókián. A harmadik alkalommal megszervezett eseményre, jellemzők voltak azok a dolgok, amik az előző kettőt is meghatározták: a jó hangulat, a vicces, de egyben mondanivalóval is rendelkező szabadtéri játékok és a szürke hétköznapoktól való elszakadás.

A szombatot egy interaktív áhítattal kezdtük, ami a Tékozló fiú példázatán keresztül vezette a családokat. Majd a kegyelmes Atyáról tanultunk egy éneket. Ezután az ebéd következett.

A lelki, illetve testi táplálék elfogyasztása után a szabadtéri játékokra került sor, amelyek önfeledt szórakozást nyújtottak, de emellett arra is felhívták a figyelmünket, hogy mennyire fontosak az emberi kapcsolataink: családunk, baráti körünk. Ezek mellett a családoknak közösen kellett építeniük egy nagy hidat spagetti laskából, aminek elég erősnek kellett lennie ahhoz, hogy egy kisebb labdát át lehessen gurítani rajta.

A napot közös szalonnasütéssel fejeztük be.

A vasárnapi istentisztelet után kirándulásra indultunk. Elsőnek a fügei strandkomplexumban töltöttünk el néhány nagyon kellemes órát. Majd a hazaút előtt meglátogattunk Besztercén egy gótikus és reneszánsz jegyeket egyaránt hordozó templomot.

A Maroshévízi Református Egyházközség nevében ezúttal szeretném megköszönni a Hargita Megye Tanácsnak, hogy idén is sor kerülhetett a családi hétvégére.

Benedek Áron Maroshévíz, 2020. július

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Véleményed számít!