Hargita Megye Tanácsa valamint Madaras Mihály református lelkész és  kedves felesége, Melinda jóvoltából már  4. alkalommal kerültek megrendezésre a Maroshévízi Református Családnapok. Az előző évek sikeres rendezvényei után, gyerek és felnőtt egyaránt nagyon várta ezeket a napokat. És nem csalódtunk! A program nagyon változatos, minden korosztályt kielégítő, szórakoztató volt.

Az esemény szombaton,  július  3-án  vette kezdetét,  ahol a gyerekek már  megérkezéskor használatba vehették a számukra (és nem csak!) felállított hatalmas ugráló várat.

Az interaktív áhítat keretén belül az igaz barátság erejéről, a kitartásról, Jézus feltétel nélküli  kegyelméről,  csodát  tevő hatalmáról emlékezhettünk meg. Ezt követte  a jó  hangulatban elfogyasztott közös, finom ebéd.

Utána Dr. Kádár Annamária  pszichológust köszönthettük  és hallhattuk „Valódi példaképek" című  nyílt körű előadása  keretében,  a református templomban. Azon kívül, hogy bemutatta új könyvét, kitért arra is, hogy mennyire fontos, hogy meséljünk gyerekeinknek, unokáinknak saját élettörténeteinkből, legyen az a történet sikeres vagy olyan, amely kudarccal végződött. Meséljünk a csúcsokhoz és bukásokhoz vezető utakról is. Az előadás után a szerző által személyre szabott dedikált könyveket vásárolhattunk.

A parókiára  visszaérve csoportokba szerveződtünk és érdekes játékok révén próbatételre került a versenyzők kreativitása, kommunikációs készsége, leleményessége és kitartásra.  A verseny döntetlen lett, a Kóborlók és a Laza csapat holtversenyben állt az élen. Az estét szalonnasütés zárta.

A vasárnapi program istentisztelettel kezdődött, melyet egy szabadtéri fürdőzés követett volna a szentegyházi Nosztalgia termálfürdőben, de az időjárás viszontagságai meghiúsították  a tervet, így végül a homoródi fedett komplexumban tölthettünk el kellemesen pár órát. Ekkor dőlt el az előző napi verseny győztese is, úszóbajnokság révén. Ez úton is gratulálunk a Laza csapatnak.  Felejthetetlen élményekkel értünk haza vasárnap este.

A résztvevők  nevében köszönetet mondok Hargita Megye Tanácsának a rendezvény támogatásában, illetve a maroshévízi  református lelkésznek és feleségének is hálásak vagyunk a szervezésért. Izgatottan várjuk a következőt!

Szász Adél  résztvevő

 

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Véleményed számít!