'23 okt
24

Október 22-én a Fővárosi Örmény Önkormányzat, a Margit szigeten levő Urmánczy Nándor emlékpadnál megemlékezést szervezett. Ez a megemlékezés egyben többről is szólt, hisz október 1-én volt 155 éve, hogy született Maroshévíz legnagyobb magyarja, október 31-én 84 éve, hogy távozott az élők soraiból és 10 éve annak, hogy az emlékpad vissza lett állítva. Az esemény nagy érdeklődésnek örvendett, hisz közel százan jöttek el a megemlékezésre, több sajtó és televízió stáb is ott volt. Az eseményt Dr. Székely András Bertalan a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnökhelyettese nyitotta meg, aki szintén Urmánczy Nándor leszármazottja. Székely András úr beszédében ismertette Urmánczy Nándor életútját, munkásságát, mindazt, amit a magyar nemzet érdekében tett. A beszédét követően Németh Szilárd kormánybiztos mondott ünnepi beszédet, melyben kitért az ezelőtt 10 évvel visszaállított emlékpad körüli nehézségekről, amik miatt nem is volt olyan egyszerű a pad visszaállítása. Ugyanakkor szorgalmazta, hogy mindenkinek még van dolga ahhoz, hogy Urmánczy újból visszakerüljön a történelemkönyvekbe. Dr. Gortvay István, Urmánczy Nándor unokája, beszédében többek között azt is elmondta, hogy milyen nehéz is, hogy a nagyapja munkássága újból ismert legyen, ugyanakkor megköszönte az Urmánczy Nándor Egyesületnek mindazt, amit tesznek, hisz ha az egyesület nem jött volna létre, akkor most nem lennének Urmánczy szobrok, de lehet még az emlékpad sem. Végezetül Körtvélyessy Zsolt, Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész, szavalatának tapsolhattak a jelenlevők. Ezt követően koszorúkat, virágokat helyeztek el: Németh Szilárd kormánybiztos, dr. Balla Valéria a belváros-lipótvárosi alpolgármestere, a VIII., a XII., az I. kerületi örmény önkormányzatok, Egyben Egyesület, Terefe Egyesület, Belvárosi Kisgazdák Egyesülete, dr. Gortvay István, Fráter Olivér történész, a dr. Urmánczy Nándor Egyesület képviselői, és a Fővárosi Örmény Önkormányzat.

Olvasd elsőnek friss híreinket RSS csatornánk vagy hírlevelünk segítségével!

Véleményed számít!