'24 Sze
16

2024. szeptember 14-én zajlott le Maroshévízen a XVII. Dr. Urmánczy Nándor Emléknap. 11 órakor a helyi római katolikus templomban egy igeliturgiára került sor melyet László Áron atya celebrált, majd Szabó Erzsébet saját költeményű versét szavalta el a jelenlévőknek.. Himnuszaink eléneklése után a szép számba jelenlevő meghívottak és helyi lakosok az Urmánczy Nándor szobornál egy perces… Tovább »

'24 Sze
12

Ez évben is a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület azoknak az első osztályos diákoknak akik a Kemény János Gimnáziumba iratkoztak tanfelszereléseket adományoztak. Kívánunk jó tanulást mindenkinek.

2024. szeptember 3-5. időszakban a maroshévízi vallásórás csoport Lókodba látogatott. Csodálatos pár napot tölthettünk ott, bibliai történetekkel és furulyaszóval színesítve, meg teli izgalommal, energiával. Ezen a néhány napon, amelyek szélsebesen elteltek tanulhattunk Dánielről és barátairól. Mindemellett a lovaglás is egy felejthetetlen élmény volt, és persze a játék sem maradhatott el, amelynek helyszínéül a szabadidő ház… Tovább »

Augusztus 30-31 között a nagybányai örmények egy országos szintű kézműves tábor szerveztek a településtől nem messze Sujor nevű helyen. Az eseményen Maroshévíz is képviseltette magát, hisz Kovács László faragó mester pár diákkal vett részt az eseményen. A két napos táborba rajz, üvegrajz, bronz, bőr és más kézműves alkotók vettek részt, kapcsolódtak be egymás munkájában. A… Tovább »

'24 aug
30

Megjelent a Maroshévízi Hírlap augusztusi száma (https://hirlap.marosheviz.info/szam/14evf-8szam.pdf ). A tartalomból: XII. Maroshévízi Magyar Művelődési Magyar Napok Élménykirándulás Budapesten Léleksarok Európa választott 2024-es olimpia Kúriák, paloták, kastélyok (4) Bajkó István – A hónap festménye Varga Erzsébet – Mária Treben patikája A székely-magyar rovásírás emlékei 111. rész Dénes Géza: Van-e szebb Szabó Erzsébet: Az idő titka Bajkó… Tovább »

'24 aug
29

2024. június 14-én zajlott le Maroshévízen „Kitartani és magyarnak maradni” címmel a XI. Dr. Urmánczy Nándor Emlékverseny, melyre Gyergyószék több iskolája is benevezett. A Maroshévízen megtartott emlékversenyen az első három helyezést az alábbi csapatok nyerték el: Első hely: a gyergyóditrói Dr. Csiby Andor Általános Iskola MÚLTIDÉZŐK csapata: Márton Erika, Balla Valentin, Csibi Benkó Dávid, Mezei Mónika…. Tovább »

Rokaly József Gyergyócsomafalván született 1940. február 14-én. 1962 és 1992 között tanított Maroshévízen. 1989. december 23-án (még az RMDSZ megalapítása előtt) egy szűk és megbízható körben a helyi értelmiségiek megalapították Rokaly tanár úr otthonában, a Romániai Magyarok Demokratikus Fóruma elnevezésű „pártot”. Ez a két napos „párt” lett az RMDSZ helyi szervezete. Rokaly úr pedig a… Tovább »

A remetei születésű Nagy Mária, énekesnő, művésznő, július 14-én szülőfalújában átvehette a PRO REMETE Díjat. A díjat Remete polgármestere Laczkó  Albert Elemér adta át. A népszerű énekesnő sokak számára ismert, hisz a 80-as évek elejétől Románia egyik leghíresebb magyar könnyűzene énekesnője volt. Majd miután külföldet választotta, számos országban koncertezett. A dr. Urmánczy Nándor Egyesület meghívásának… Tovább »

Ez év nyarán egy újabb épület megszűnése van folyamatban, mégpedig a Válya negyedben levő iskola. Mit is tudunk róla. 1896-ban Urmánczy Nándor saját telkére és saját anyagi költségén felépíttetett egy iskolát. Ezt az iskolát 1896. március 2-tól szeptember 1-ig építették. Érdekességként megemlíteném, hogy jelenleg ezt az iskolát, mely Urmánczy Nándor anyagi támogatásával épült a saját… Tovább »