December 2-án Gyergyószentmiklóson mézlovag avatás volt. ez alkalommal két helyi lakost avattak lovaggá. A helyi római katolikus templomban a jelenlevő lovagok, de nemcsak, szentmisén vettek részt, majd a Csiky-kertben báró Ambrózy Béla tiszteletére emléktáblát avattak. Az ünnepségen részt vett Tőkés Attila mézlovag Maroshévízről.  

A napokban Maroshévízre látogatott Németh Szilárd kormánybiztos, országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke. Az itt tartozódás alatt találkozott a dr. Urmánczy Nándor Egyesület néhány tagjával, majd Urmánczy Nándor sírjánál koszorút helyezett el. Megtekintette az Urmánczy szobrot a római katolikus templom udvarán, majd a kis templomunkba is betekintett. A templom udvarán összetalálkozott más helyi lakosokkal is, akik… Tovább »

December 1-én a Székely Hadosztályra és Kratochvil Károlyra emlékeztek Csíkszeredába a Fodor Háznál. Az eseményen a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület is képviseltette magát Bajkó Zsigmond személyében. Az eseményt a házigazda Gergely István nyitotta meg, majd a jelenlevő atyák beszédei után Német Szilárd kormánybiztos mondott egy pár szót a jelenlevőknek. Ezt követően a Fodor Ház udvarán… Tovább »

'23 nov
21

Megjelent a Maroshévízi Hírlap novemberi száma. A világhálón itt olvasható: http://hirlap.marosheviz.info/szam/13evf-11szam.pdf. A tartalomból: Maroshévízi Magyar Napok és egyebek margójára Előadás az Urmánczyakról Őrtűzgyújtás Áldás a szépkorúaknak Megemlékezés az 56-os szabadságharcra Parlamenti felszólalás Urmánczy ügyben Frankfurtiak Maroshévízen Röplabda Urmánczy Nándorra emlékeztek Ismétlődő történelem Karate Országos Nemzeti Karate Bajnokság Dryland Dédabisztra Kupa Magyar Nemzeti Névtér és kongresszus… Tovább »

November 8-án a Sapientia EMTE csíkszeredai kara és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében a Sapientia Egyetemen a határon túli magyar emlékhelyekkel kapcsolatos tevékenységéről tájékoztatta a meghívottakat Mócza Gábor a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója. Ugyanakkor együttműködési javaslatokat mondott el, és felvázolta a Magyar Nemzeti Névtérben épített Határon Túli Magyar Emlékhelyek Névterének a koncepcióját. Az eseményen ismertette a… Tovább »

'23 okt
30

Minden év október 29-e a Székelyföld Autonómiájának a Napja, amikor a béke őrtüzeket szokták gyújtani több Székelyföldi településen. E napon a templomokban a békéért imádkoznak, majd 17 óra 30 perckor az őrtüzek lángjai emelkedtek az ég fele. Ez így volt az idén is Maroshévízen. Habár mindössze csupán 11 lakos vett részt az eseményen, jó volt… Tovább »

'23 okt
29

Október 29-én a maroshévízi római katolikus templomban Szent mise keretén belül emlékeztek a 80 évesekre. Az eseményen 16 szép korú vett részt a misén, hallgatta végig a szívet melengető prédikációt, amit László Áron atya mondott el. A mise végén áldásban részesültek a jelenlevő 80 évesek, de nemcsak. Ezt követően a templom udvarán beszélhettek egymással az… Tovább »

'23 okt
28

Minden év október 29-e a Székelyföld Autonómiájának a Napja, amikor őrtüzeket szoktak gyújtani több Székelyföldi településeken. E napon a templomokban a békéért imádkoznak, majd 17 óra 30 perckor az őrtüzek lángjai fognak az ég fele mutatni. Maroshévízen aki részt akar venni azok 17 órára, jöjjenek, a katolikus templom udvarára majd innen, zászlókkal közösen megyünk az… Tovább »

'23 okt
28

Október 21 és 27 között a maroshévízi római katolikus egyházközség „testvéregyházközségétől”, Frankfurtból, egy tíztagú csoport látogatott el. A bérmálkozásra felkészülő csoport tagjai az itt tartózkodásuk alatt szentmiséken vettek részt, de meglátogatták településünk nevezetességeit is. Molnár Árpád kántor úr elmondása szerint, voltak a sí és bob pályán, a Zsákhegyi első világháborús katonai temetőben, a templomudvaron levő… Tovább »

'23 okt
24

Minden év október 23-án az 1956-os szabadságharcra emlékezünk. Maroshévízen ezen a napon a Zsákhegyi Katonai temetőben volt megemlékezés és koszorúzás, valamint a római katolikus templom falán levő 1956-os helyi szabadságharc miatt bebörtönzöttek, aktívan részt vett hőseink neveit tartalmazó táblánál helyezett el koszorút a helyi RMDSz. Mivel a dr. Urmánczy Nándor Egyesület több tagja október 20-23… Tovább »